Kiss Judit Ágnes - Utóirat

Mert nem azt sírom vissza, 

nem a végét,

az elégedetlenség csöndjeit,

ahogyan együtt bámuljuk a
tévét,

a kifogásokat: ne most, ne
itt

a számítógépes játékokkal
töltött,

ketten magányos esti
hallgatást,

a kapcsolatnak hívott szürke
börtönt,

ahol nem vagy, csupán egy
zárkatárs-

Az ösztönöket átíró bizalmat

siratom, ahogy a ló engedi, 

hogy kézbe vedd a hátsó

lábát, azt az

önfeledtséget, ahogy felfedi

védtelen hasát a macska 

előtted.

A vad meglátott, nem futott

el mégsem.

Te visszanéztél rá, aztán

lelőtted - 

a föld szép lassan szívja be 

a vérem.

Noha ártatlanul, értetlenül,

bosszúvágy nélkül pusztul el 

az állat,

benned is tátong a lövésnyi

űr,

mert jól tudod, hogy erre

nincs bocsánat.